Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy jó ideje a csapból is a munkaerőhiány folyik, a munkáltatók nagyon szenvednek tőle. Szinte nem is volt olyan nagyvállalkozó- vagy szervezeti vezető celebünk, aki az utóbbi időben ne panaszkodott volna ebben a témában.
A panaszkodók többnyire olyan tevékenységet végeznek, melyben a munkaerőköltség jelentős tényező, azaz cégük versenyképességének alapja (néha gyakorlatilag az egyetlen hozzáadott értékük) a termelés során igénybe vett munkaerő alacsony költsége.
Nem is lenne ezzel különösebb baj, csakhogy a munkaerő nem a cég „tulajdonában” van, hanem a munkavállalóéban, így viszont pont a panaszkodó cégvezető/tulajdonos feladata és felelőssége, hogy a munkaerő árváltozásának kockázatát kezelje.
Egyébként meg, ha valaki, akkor életkoruknál fogva pont a szenior vállalkozóink azok, akik ezt a helyzetet jól ismerik. Az 1990 előtti időkben pont ők voltak ugyanis azok, akik szabad gondolkodásukkal és cselekvésükkel ugyanazt tették, mint most még itthon maradt (de távozáson gondolkodó) munkavállalóik és az itthonról már távozott munkavállalók: elégedetlenek voltak sorsukkal és változtattak rajta.
Vállalkozóink úgy változtattak, hogy abban a világban vállalkozást alapítottak, munkavállalóik ma úgy változtatnak, hogy más munkahelyet keresnek.
(24.hu)